2013. november 24-én, vasárnap hajnalban egy genfi luxushotelben sikerrel zárult le a P5+1 és Irán tárgyalások első szakasza. A hosszú és keserves egyezkedés meglepően előremutató eredményt hozott, minden ellenszél és világvége-retorika ellenére. A Közel-Kelet jövőjére nagy hatással lehet az egyezmény, ha külső (vagy belső) erők nem hiúsítják meg kibontakozását. Ugyanakkor a szerződés aláírásának nem csak előnyei vannak, de kihívásokat is hárít a felekre.
Szeptember 11-e Katalóniában egészen más okból fontos dátum, mint a világ más részein. Ez a nap a katalánok számára a nemzeti egység napja. Alig több mint két hónappal ezelőtt ezen a napon megközelítőleg 1 millióan vonultak ki Barcelona utcáira és alkottak egy 400 km hosszú élőláncot. Az emberek e megmozdulásukkal azt kívánták elérni, hogy népszavazás útján dönthessenek arról, hogy Katalónia maradjon-e Spanyolország része, vagy független államként működjön tovább. De miért akarna egy kis autonóm közösség elszakadni az anyaországától?
Kissé jogosulatlannak érzem magam arra, hogy ezt a népszerű témát boncolgassam, hiszen az utóbbi időkben egyértelműen a hazai baloldali - se veled, se nélküled - összefogás résztvevői bizonyultak a kérdés szakértőinek, de mivel az érintettek nem szívesen osztják meg a nyilvánossággal a siker receptjét, így ránk - amatőr, de lelkes elemzőkre - hárul eme nemes feladat. Csupán néhány hozzávaló, pár balul elsült nyilatkozat és máris újabb négy évig élvezhetik a kényelmes ellenzéki székeket. Persze nem vagyunk egyedülállók, ezt külföldi példákkal is igyekszem majd bemutatni.
Mexikóval kapcsolatban hajlamosak vagyunk az előítéleteinkre hagyatkozni, amikor meghalljuk az ország nevét. Elsőre mindenkinek a tequila, az erőszak és a kábítószer jut eszébe. Arról viszont, hogy a társadalomban milyen változások mennek végbe kevés hír jut el hozzánk.
A meglepően jó szájízzel befejezett P5+1–Irán tárgyalások ellenére ismét felerősödött a vészmadarak hangja, különféle abszurd logikával előállított apokaliptikus jövőképekkel riogatva a jónépet. Az, hogy az agresszívabb amerikai nemzetközi fellépést szorgalmazó "héják" – szemben a békepárti „galambokkal” – határozták meg az elmúlt 10 év finoman szólva is katasztrofális Irán-politikáját, nem akadályozza meg őket abban, hogy továbbra is jó tanácsokkal szolgáljanak a döntéshozóknak.
Az elmúlt hetekben úgy tűnt, utolsó fejezetéhez érkezik a két és fél éve dúló véres szíriai polgárháború. Ám a lezárást elősegítő katonai intervenciót tervező Obama végül bel- és külföldi nyomásra elállt a beavatkozás tervétől. Az egyik ellenérv az akció megalapozottsága volt, avagy mivel bizonyítja, hogy az Aszad rezsim vegyi fegyvereket használt? Az ilyen problémák egy egységes ENSZ határozat esetén könnyedén megkerülhetőek lettek volna, ám a legitimnek tekinthető beavatkozást Oroszország és Kína vétójogát felhasználva akadályozta meg újra és újra. Az alábbiakban kiderül, hogy miért.
Az elmúlt hónapban a világ figyelő tekintetét a Közel-Keletre azon belül is a Szíriára helyezte. A térséget a legfinomabban szólva sem lehet konfliktusmentes övezetnek nevezni, az országban közel két és fél éve polgárháború dúl, a közvélemény mégiscsak most kapta fel a fejét, az eseményeket illetően. Természetesen az sem titok senki előtt, hogy az USA szeretné a befolyása alá vonni ezt az övezetet, azon sem kell sokáig gondolkodni, hogy miért, a válasz egyszerű, ugyan azért amiért Irakot is megszállták: az olajért.
