2013. november 24-én, vasárnap hajnalban egy genfi luxushotelben sikerrel zárult le a P5+1 és Irán tárgyalások első szakasza. A hosszú és keserves egyezkedés meglepően előremutató eredményt hozott, minden ellenszél és világvége-retorika ellenére. A Közel-Kelet jövőjére nagy hatással lehet az egyezmény, ha külső (vagy belső) erők nem hiúsítják meg kibontakozását. Ugyanakkor a szerződés aláírásának nem csak előnyei vannak, de kihívásokat is hárít a felekre.

A résztvevő országok - Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Egyesült Királyság + Németország + Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az egyik oldalon, velük szemben pedig Irán külügyminisztere Dzsavad Zarif - az Irán elleni szankciók egyszeri enyhítésében állapodtak meg. Cserébe a perzsa állam 6 hónapra - további tárgyalások erejéig - erős korlátozásoknak és felügyeletnek veti alá atomprogramját. Felfüggeszti az araki nehézvíz-üzem építését, ahol elvileg plutóniumot is lehetne előállítani, ami felhasználható volna atomfegyver készítéséhez. Beszünteti az urán 20%-ra dúsítását, a meglévő 5%-nál nagyobb tisztaságú készleteit átalakítja alacsonyabbá, továbbá leállítja a dúsító-centrifugák telepítését. Ezért cserébe hozzáférést nyújtanak 6-7 milliárd dollár iráni kintlévőséghez.

Látható, hogy egyik fél sem adott semmi eget rengetőt. A perzsa olajipar továbbra is embargó alatt van, ami havonta 5 milliárd dollár kiesést jelent az államnak. Irán pedig nem adott többet, mint, hogy 6 hónapig biztosan nem csinálnak bombát - amit állítólag nem is akartak. Kezdetnek viszont nem rossz, az enyhülés első bizonyítékaként elfogadható.

Sokan vannak viszont, akik ilyen-olyan megfontolásból mélységesen ellenzik ezt az egész folyamatot és mindent, amit magával hordoz. Ezen hangok egy része szerint szét kell zúzni az iráni gazdaságot, térdre kényszeríteni az államot, majd elvenni tőle mindent, amiből bombát lehetne készíteni. Meg leváltani a rezsimet, ha már ott vannak. Mások kiegyeznének Irán szétlövésével is. Bár őket nem hívták meg a tárgyalásokra, de az Egyesült Államokra nagy nyomást tudnak gyakorolni - lévén Obama közeli barátairól van szó. A szaudiak és katariak félnek a normalizálódással járó hatalmi eltolódástól Irán javára. Izrael vélt vagy valós alapú egzisztenciális félelmeinek adva hangot világvégét jósol. Az amerikai izrael-lobbi pedig szolidarít az előbbivel.

Az Egyesült Államok nagy kockázatot vállalt az egyezmény aláírásával. Elsősorban a kongresszusi képviselők okozhatnak Obamának fejfájást. A törvényhozók többsége eddig is - Izrael pártját fogva - a szankciók szigorítását szorgalmazta. Az elnök kijelentette, hogy hajlandó megvétózni az ilyen törvénytervezeteket, amíg érdemi tárgyalások folynak. Ugyanakkor kérdéses, hogy Obama meg tud-e majd állni a népharagnak, ha azt ügyesen felszítják ellene?

A másik kihívás az izraeli vezetés - élén a miniszterelnökkel, Binjamin "Bibi" Netanjáhuval - meggyőzése a tárgyalások szükségességéről és az egyoldalú katonai beavatkozás mellőzéséről. Netanjáhu már előre érezte, hogy nem talál majd megértő fülekre az Obama adminisztrációban, ezért sértődötten Putyint kérte meg, hogy ismételje meg Iránon is azt a varázslatot, amit Szíriával csinált. Nem jött össze. Vasárnap, szerződés aláírása után kijelentette, hogy "történelmi tévedést" követtek el az aláírók, valamint, hogy "mára a világ sokkal veszélyesebb lett, mert a világ legveszélyesebb rezsimje jelentős lépést tett a világ legveszélyesebb fegyverének megszerzése irányába." Ezen felül megjegyezte, hogy rá nem vonatkozik a szerződés [ami nem meglepő, lévén nem írta alá] és, hogy továbbra is jogának és kötelességének érzi megvédeni magát, és megakadályozni Iránt, hogy nukleáris fegyvert szerezzen.

John Kerry, az amerikai államtitkár a genfi dokumentum aláírása után nem sokkal már úton volt a Szentföldre, hogy megnyugtassa az ideges miniszterelnököt. Egy FP által idézett Obama adminisztrációban dolgozó tisztviselő szerint "Bibi felhúzza majd az orrát, de hagy nekünk 6 hónapot."

A világ nagyobbik felének viszont megkönnyebbülést hozott a megegyezés híre, és az, hogy egy ideig még elmarad az újabb közel-keleti háború. Így az olajpiacokat sem kerülte el a változás szele. Az egyezmény aláírása előtti héten heves ingadozások mutatkoztak a nyersolaj árában. Egyesek szerint a piaci szereplőket megzavarta a perzsa olajembargó megszűnésének lehetősége, ami hosszú távon csökkentené a világpiaci árakat. A tárgyalások során az embargóról nem esett szó tehát, ha ez okozta az áresést, alaptalan félelem volt csupán. Patrick Clawson, a Washington Intézet igazgatója szerint az olajár-mozgások jelentős része a "rizikó prémium" helyreállásáról szól, amit beleszámítanak az olaj alapárába, a térségben kialakuló konfliktusok esélye alapján.

"Mivel a Perzsa-öbölből érkező olajszállítmányokat veszélyeztető konfliktus kialakulásának valószínűsége csökken, ezért az olajár is csökken," mondta Clawson.

Végeredményben azt láthatjuk, hogy ha beválnak a további tárgyalások, az jelentősen hozzájárulhat a közel-keleti rendezéshez, bár kétség kívül hatalmi átrendeződéseket is okozhat. Ha pedig meghiúsul, akkor meg semmivel sem lesz rosszabb a helyzet, mint ahogy azt a világvégét harsogók felvázolják.