Nemzetközi tanulságok

Edward Snowden és az NSA

Az amerikai titkosszolgálatok világszerte lehallgatják emberek mobiltelefon-hívásait, illetve széles körben figyelik az internetes tevékenységüket. Erősen kétlem, hogy sokakat sokkolt a hír, mikor napvilágra került. Mégis komoly nemzetközi botrány keveredett belőle, Edward Snowden fejét pedig egyelőre csak az oroszok vendégszeretete tartja a helyén.

Európa vezetői felháborodtak, hiszen ők lehallgatnak, de az nem etikus, hogy őket is lehallgassák. Persze Snowdent ők is kiadnák és azért annyira nem sértődtek meg, hogy összevesszenek az Atlanti-óceán túlsó oldaláról fülelő régi baráttal. Erre legjobb példa a Morales repülőgép-incidens volt. Bolívia elnöke Moszkvában vett részt a gáz-exportáló országok konferenciáján, a hazaúton viszont kitérőt kellett tennie Bécsbe, mivel Franciaország, Spanyolország és Olaszország is megtagadta a légtérbelépést. Snowden korábban Bolíviától is menedékkérelmet kért, és mivel úgy tűnt, Evo Morales hajlandó ezt megadni, azt feltételezték, az elnöki gépen csempészik a kiszivárogtatót Dél-Amerikába.

Érdekesség, hogy több ország is egymás elleni kémkedést tiltó egyezményt próbált kötni az USA-val, rendre sikertelenül. [Az Öt Szem látszólag elég exkluzív klub. a szerk.] Hasonló eredménnyel zárult a német-brazil közös ENSZ határozattervezet, mely előírta volna az emberek magánélethez való jogának sérthetetlenségét a digitális korszakban is.

Etikus vagy sem, be kell látni, a XXI. század terrorizmussal fenyegetett világában a megfigyeléseknek is vannak előnyei, a problémát az információgyűjtés nem diszkrimináló és kicsit sem demokratikus módja adja. Na, meg az sem szerencsés politikai szempontból, ha kiderül.

Törökország

Az tavaly nyári világszerte kitörő tüntetés sorozat első állomása Törökország volt. Ankara gazdasági és külpolitikai sikerei miatt joggal lehet kijelenteni, hogy Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök Musztafa Kemál, a Török Köztársaság 1923-as megalapítója óta a legerősebb vezető. Talán már túl erős is, ami a demokratikus értékek és a jogállam visszaszorulását vonja maga után.

Ennek is köszönhetők a május végén kezdődő demonstrációk. A végső kiváltó ok az Isztambul belvárosában a Taksim tér mellett lévő Gezi park lebontása és a város utolsó zöld övezeteinek egyikének önkényes megszüntetése volt, ami után egy hosszú, és erőszakmentesnek nem nevezhető tüntetés sorozat vette kezdetét Törökországban. A demonstrálók „No more Sultans” plakátjai önmagukért beszéltek.

A török helyzetet tökéletesen leírja a szólásszabadság helyzete. A Reporters Without Borders 2013-as jelentése szerint Törökország a 154. a 179 megfigyelt államból, ezzel éppen hogy megelőzte Fehéroroszországot és Szváziföldet. Irak, Burma és Mexikó is jobb helyezést ért, mint a nagyhatalmi babérokra törő kis-ázsiai állam.

Brazília

Tavaly júniusban Brazília nem csak az idei labdarúgó világbajnokság főpróbájának számító Konföderációs Kupától volt hangos, több millióan vonultak az utcákra nem tetszésüket kifejezve a kormány ellen is. Az eredetileg diáktüntetéseknek indult megmozdulásokhoz, később bekapcsolódtak a szegényebb réteg, és középosztály tagjai is.

A demonstrációk több okra is visszavezethetőek. A kedvezőtlen gazdasági mutatók eredményeként megnövekedett tömegközlekedési jegyárak is a kiváltó okok között szerepelnek, de az emberek az utcára vonultak többek között a korrupció, az oktatás, és az egészségügy alacsony színvonala miatt is.

Az fenti okok már önmagukban elegendőek a tüntetésekre, de ehhez még hozzájárult, hogy az ország rövid időn belül három megaeseménynek ad otthont (Konföderációs Kupa, 2014 foci-vb, 2016 Olimpia). Az utcára vonuló emberek joggal érezhetik úgy, hogy amíg az ország belügyeiben nincs rend addig felesleges ilyen nagy horderejű nemzetközi eseményeket rendezni, ezeket a pénzeket hasznosabban is el tudná költeni a kormány.

A demonstrációk nem mindig zajlottak békés úton, aminek következtében a Világbajnokság idejére a hatóságok komoly rutinnal fognak rendelkezni a zavargások megfékezését illetően. Azt lehet mondani, hogy a Konföderációs Kupa nem csak a futball szempontjából, hanem a biztonsági intézkedések miatt is főpróbája volt a VB-nek. Tavaly nyári tüntetéssorozathoz hasonlóra 1992 óta nem került sor Brazíliában, amikor is az emberek Fernando Collor de Mello elnök impeachment eljárás alá helyezéséért vonultak az utcára.

Egyiptom

Törökország, és Brazília után Egyiptomba is elért a tüntetések szele. Július elejétől több tízezren vonultak Kairóban az elnöki palota elé. A 2011-es arab tavasz keretén belül megbuktatott Hoszni Mubárak helyét Muhammad Morszi, Egyiptom első iszlamista elnöke vette át, az egyiptomiak azonban Mubárak után sem leltek békére.

Az új államfőnek egy évvel a hatalomra kerülése után sem sikerült eredményesen szembenéznie az ország gazdasági, és közbiztonsági problémáival, illetve a magas munkanélküliséggel. Az elnököt továbbá azzal vádolták politikai ellenfelei, hogy az egyeduralom visszaállítására törekszik, ezért „demokratikusan” a katonaság erőszakkal megbuktatta és felállított egy ideiglenes kormányt.

Az összecsapások folytatódtak az exállamfő és az új kormány hívei között. Morszi jelenleg is börtönben van és a tárgyalása február 1-jével folytatódik. A volt államfő szerint: „Egyiptomban addig nem lehet béke, amíg az államcsíny előtti állapotot vissza nem állítják, és felelősségre nem vonják azokat, akik a puccs mögött állnak.”