Nemzetközi tanulságok

Kedves Jézuska! Népemet és országomat a kapitalizmus átka sújtja, az erőszak kezd kontrollálhatatlanná válni, és még szeretett vezérük halálát sem tudták feldolgozni. Én csak azt szeretném, ha végre egy kis béke, nyugalom és boldogság költözhetne az emberek szívébe. Különösen a választások előtt. Kérlek engedd meg, hogy a születésedhez kötődő legnagyobb keresztény ünnep időpontját önkényesen megváltoztassam, hiszen tényleg csak a jó szándék vezérel.

Az utóbbi időben Nicolás Maduro elnöknek köszönhetően elég sokat hallhattunk Venezueláról, túl sokat ahhoz, hogy szó nélkül elmenjünk mellette. A márciusban rákban elhunyt Hugo Chávezt követő elnök szélmalomharca a burzsoázia és a kapitalizmus kizsákmányolása ellen már-már Kim Dzsongun piros gombos hisztériájára emlékeztet, ugyanakkor továbbra sem képes belátni, hogy erőszakos ár-kontroll politikája csak egyre mélyebb gödröt ás országa jövője szempontjából.

Természetesen tisztában vagyok a címben szereplő diktátori megnevezés túlzásával, hiszen Venezuelában színtiszta népi demokrácia van. Ahogy nálunk is. Érdemes megfigyelni néhány közös vonást kicsiny országunk vezetésével: unortodox (manapság divatos szó) gazdaságpolitika; erőszakos, központi árcsökkentés; populista kampány a liberális gondolkodás ellen.

Tehát honnan is kezdjük hős Maduro regéjét? Már a megválasztása legitimitásával kapcsolatban felmerültek kérdések, hiszen gyanúsan szoros eredménnyel nyert, és a szavazatok újraszámlálása előtt hivatalosan is a Venezuelai Bolivári Köztársaság elnökévé kiáltották ki. Az ellenzék mellett állt ki az USA is, mellyel ki is vívta magának az elnök haragját, és indította el a végeláthatatlan harcot a baloldali kormány és a jobboldalinak titulált, valójában láthatatlan ellenségek között. Nem sokkal később letartóztattak egy amerikait, aki a vádak szerint külföldi ügynökként részt vett a választás utáni erőszakos tüntetések és összecsapások kiprovokálásában. A hidegháborús Amerika CIA-s tevékenységét ismerve akár még elő is fordulhat, hogy valóban hasonló megbízásokkal tevékenykedett az országban, ám erre mind a mai napig nem tudtak kielégítő bizonyítékokat felmutatni. Mentségükre szóljon, hogy az Amerikai Hírszerzés a nyomok eltakarításában még jónak mondhatja magát.
Később az NSA botrány kirobbanásával akartak az amerikaiak orra alá borsot törni, amikor bejelentették, hogy szívesen látják vendégül a kiszivárogtató Edward Snowdent. Ezt a megtiszteltetést végül egyik nagy szövetségesük, Oroszország orozta el előlük.
Októberben ““Jenkik haza!”” búcsúüzenettel küldött haza Maduro három amerikai diplomatát, mert szerinte együttműködtek az ellenzékkel az ország destabilizálása érdekében. Válaszul az USA három venezuelai diplomatát küldött melegebb éghajlatra, megkezdődött a két ország diplomataháborúja.
A legutóbbi csapásuk pedig különböző boltok és vállalatok ellen végrehajtott rajtaütés volt, melyek után több, mint száz “burzsoᔠüzletembert tartóztattak le árfelhajtás vádjával. Ezek után az államfő kezdeményezte egy új törvény beiktatását, mely alapján 15-30 százalék között szabná meg az üzletemberek lehetséges hasznát.

És akkor lássuk, hogy is áll az ország gazdasága! Egyetlen szóval tökéletesen ki lehetne fejezni, de érdemesebb inkább részletesebben bemutatni az aktuális viszonyokat. A szocialista gazdaságpolitika teljes csődje látható, a központi vezetés a kapitalizmus legtökéletesebb verzióját erőszakos, kommunista szabályozással akarja megvalósítani. A végeredmény egy torz, sok sebből vérző gazdaság, mely hibátlanságának a látszatát a forradalmi szocialista kormány még mindig próbálja fenntartani, és mindent az ellenzékre hárít.
A nyár folyamán Venezuela legnépesebb szövetségi államában, Zuilában több árucikkre vonatkozóan is fejadagrendszer bevezetésére kényszerültek. A helyi vezetők szerint ezzel próbálták visszaszorítani a szomszédos Kolumbiába irányuló csempészetet, melyet a korábbi elnök, Hugo Chávez által mesterségesen olcsón tartott alapvető termék- és üzemanyagárak pörgettek fel. Szakértők szerint erre inkább az áru- és élelmiszerhiány miatt volt szükség, melyet az is okoz, hogy az emberek minden hatósági árbejelentés után felvásárlásba kezdenek. Az utóbbi időben hiánycikként jelentkezett például a toalettpapír - az embereknek már külön vécépapír-kereső applikáció van a mobiltelefonjukon - és a misebor, melynek radikális megfogyatkozása erősen indokolt a körülmények között.
Szeptemberben rövid időre elsötétült és káoszba süllyedt a fél ország, miután feltehetően a korszerűtlen elektromos távvezetékek meghibásodása miatt leálltak az utcai és közlekedési lámpák több nagyvárosban, hatalmas fennakadásokat okozva a közlekedésben. Maduro természetesen az ellenzéket vádolta meg egy “”elektromos puccsal””. A villamosenergia-szektort még Chávez idején államosították, és általánossá vált az állami árszabályozás. Így viszont nem jutott elég pénz a rendszer korszerűsítésére, ez most éreztette hatását. Ugyanez a szabályozás a vízművekre is vonatkozott, így például a fővárosban a vízszolgáltatással is komoly gondok vannak (ugye milyen jó a rezsicsökkentés?). Ugyan a kínaiaktól közel ötmilliárd dolláros hitelt kaptak az infrastruktúrák fejlesztésére, a főproblémát ez nem fogja megoldani. De Venezuelának legalább van olaja, amiből fizetheti a hiteleit.
Nemrégiben pedig bejelentették, hogy a boltok nem emelhetik az árakat a raktáron lévő készletekre, Maduro pedig kijelentette, ha egy bolt tulajdonosa be akar zárni, akkor az üzlet a dolgozóké lesz. A napokban egy ruhaboltra 70 százalékos árengedményt kényszerítettek, melynek eredményeként rövid időn belül szinte teljesen kiürítették a boltot. Az infláció már 54 százalék körül mozog, bár ezt is az ellenzékre hárítják, mint az “ellenforradalmi sajtó” rémisztgetését.

Igazából az a csoda, hogy a látszat kedvéért még van ellenzék. Bár politikai indíttatású letartóztatások is voltak már, és Chávez után Maduro is megkapta a rendeleti kormányzás jogát, a demokrácia és a szabad választások illúziója még fennáll. A választásokat említve végül térjünk vissza címadó történetünkhöz. Maduro az országában eluralkodó kétségbeesettséget és boldogtalanságot látva úgy döntött, hogy idén Venezuelában novemberben fogják megtartani a karácsonyt, így mindenkihez előbb érkezhet a szeretet és a boldogság ünnepe. Szívtelenek lennénk azt gondolni, hogy mindezt a december 8-i helyhatósági választások miatt csinálta, hogy az előrehozott munkahelyi jutalmakkal és karácsonyi nyugdíjpótlékokkal az állami alkalmazottak és nyugdíjasok szavazatait biztosítsa. Higgyünk már egyszer a tiszta, jó szándékban.

Kétségtelen, hogy ilyen gazdasági és politikai körülmények között az emberek minden elkeseredettségét meg lehet érteni. Ha egy karácsonnyal járó kapzsi, vásárlási láz ezt enyhíteni tudja, akkor ezúton kívánunk nekik kellemes, békés karácsonyt! És tisztességes választásokat.