Több mint húsz évvel a hidegháború befejezése után jogosnak tekinthető azon feltételezés, hogy a nyugati és a keleti tömb valamelyest közelebb került egymáshoz. Az igazság ennél viszont sokkal kiábrándítóbb.

Ukrajna történetének meghatározó döntéséhez érkezett az után, hogy 1991-ben kikiáltotta függetlenségét a Szovjetuniótól. Az Európai Unió keleti bővítésének fontos, ha nem a legfontosabb állomásaként gazdasági társulási egyezményt kíván kötni Ukrajnával. Az ukránokon kívül még Moldovával és Grúziával szándékozik az EU hasonló megállapodást aláírni. A fentebb leírt államok közül azonban az ukrán a legnagyobb és gazdaságilag legerősebb ország, továbbá szimbolikus jellegű is. Az egyezmény létrejöttével megnyílna az ukránok előtt az európai piac, ami jelentős előnyökkel járna számukra, a világ legnagyobb gazdasági közösségébe tudnának exportálni, ráadásul vámmentesen és megkezdődhetne az ország modernizálása is. A társulási egyezmény aláírására a november 28-29-i vilniusi csúcson került volna sor, de Ukrajna egy héttel a csúcstalálkozó előtt hirtelen leállította a tárgyalásokat.

Az EU három feltételhez kötötte a szerződés aláírását: választási reform, bírósági reform, és Julija Timosenko ügyének rendezése. Az első kettővel nem is volt probléma. A volt ukrán miniszterelnök kérdésében pedig az volt a terv, hogy az ukrán parlament elfogad egy olyan, speciális törvényt, ami lehetővé tette volna Timosenko számára, hogy Németországba kerüljön gyógykezelésre. A volt ukrán kormányfőt két éve ítélte el a kijevi bíróság hivatali visszaélés vádjával, amiért 2009-ben a mostani ukrán vezetés állítása szerint előnytelen gázmegállapodást írt alá Oroszországgal. Timosenkot 2012 áprilisa óta kórházban kezelik gerinc panaszai miatt. Végül a parlament e kérdésben nem tudott konszenzusra jutni, bár elég erősen megkérdőjelezhető, hogy ez lett volna a szerződés aláírásának legfőbb visszatartó tényezője.

Rossz nyelvek szerint ez a döntés Vlagymir Putyin, orosz elnök Kijevben tett titkos látogatásának eredménye. Utóbbi hónapokban Oroszország erőteljes “hard powert” alkalmazva gyakorlatilag gazdasági blokád alá vette az ukránokat így próbált nyomást gyakorolni az ex-szovjet államra, sikerrel. Moszkvában az ukrán vállalatok által felvett hitelek és gázszámlatartozások visszafizetését kérték, illetve ideiglenesen számos árut kitiltottak Oroszországból. Putyin e lépései súlyos gazdasági veszteséggel jártak az ukrán kormánynak, és a további szankciók pedig munkahelyek megszűnését vonhatták volna maguk után. A helyzet a gazdasági társulási egyezmény aláírásával valószínűleg csak tovább fokozódott volna.

Az Ukrajnáért folytatott “versenyfutás” azonban nem csak a piacról szól. Ha az EU vagy esetleg Oroszország elveszti a térségért folytatott harcot, megdőlhet a nagyhatalmi státuszának látszata, és lépéshátrányba kerülhetne a globális hatalommá válásáért folytatott geopolitikai versenyben. Oroszország bár már megszűnt szuperhatalom lenni, de a külpolitikájában érezhető maradt a posztszovjet nagyhatalmi törekvés. Ukrajna “megszerzésével” viszont az Európai Unió gátat szabhatna ennek megvalósulásában. A két óriás geopolitikai játszmájában Ukrajna csak egy másodlagos szereplő. Az Unió keleti bővítés politikáját Putyin eddig sem nézte jó szemmel és a saját érdekövezetébe való behatolásként fogta fel.

Ugyan a Szovjetunió már felbomlott, de az orosz hatás még mindig jelentősen érződik a volt szovjet térségekben. A posztszovjet régió továbbra is erős függésben él az orosz nagytestvértől, mind gazdasági, mind pedig, az energia ellátás területén. Ukrajnában jogosan félnek attól, hogy megismétlődik a 2009-es válság, amikor az oroszok a tél közepén zárták el a gázcsapokat. Ukrajna túl nagy nyomásnak lett kitéve az Unió által amellyel, a kormány nem tudott megbirkózni. Ennek eredményeként a társulási szerződés nem került aláírásra és az országban már 3 hete tüntetés (forradalom) zajlik. Kíváncsian várjuk a geopolitikai sakkjátszma folytatását. Kérdés, vajon az Európai Unió határa Ukrajna keleti vagy nyugati oldalán lesz meghúzva?