Az elmúlt hetekben úgy tűnt, utolsó fejezetéhez érkezik a két és fél éve dúló véres szíriai polgárháború. Ám a lezárást elősegítő katonai intervenciót tervező Obama végül bel- és külföldi nyomásra elállt a beavatkozás tervétől. Az egyik ellenérv az akció megalapozottsága volt, avagy mivel bizonyítja, hogy az Aszad rezsim vegyi fegyvereket használt? Az ilyen problémák egy egységes ENSZ határozat esetén könnyedén megkerülhetőek lettek volna, ám a legitimnek tekinthető beavatkozást Oroszország és Kína vétójogát felhasználva akadályozta meg újra és újra. Az alábbiakban kiderül, hogy miért.

Adott egy alavita diktátor, név szerint Bassár el-Aszad, ki apja diktatórikus elnyomó politikáját követve a hadseregre támaszkodva igyekszik hatalmát akár az országa teljes pusztulása árán is megőrizni. Szemben vele pedig a nép lázadó tömegei állnak igencsak vegyes körítésben. Az egyik jelentős erőt az iszlám fundamentalisták képviselik, melyek szélsőséges nézeteikkel és keresztényellenes jelszavaikkal szintén nem nyerték el a nyugati közvélemény szimpátiáját. A hidegháborús utóízt a háttérben álló államok adják, míg Aszadot az oroszok és kínaiak, addig a felkelőket az USA (és szövetségesei így főként Szaúd-Arábia és Törökország) támogatja. Ezen utóbbi kapcsolatról hosszú erkölcsi vitát lehetne folytatni, én inkább a szír–orosz–kínai kapcsolatot emelném ki, avagy miért olyan fontos a posztkommunizmus fellegvárainak ez a haldokló, saját súlya alatt lassan összeroppanó arab állam?

A szír–orosz kapcsolatok a Szovjetunió örökségeként maradtak fent, csak a közös ideológiát felváltották a közös stratégiai szempontok. Ezek közül az egyik legfontosabb az egyetlen földközi-tengeri kikötő, ahol orosz hadihajók állomásozhatnak, a szíriai Tartúsz kikötője. Ennek elvesztésével Oroszország teljesen kiszorulna a Földközi-tenger ellenőrzőinek köréből, mely komoly érvágás lenne a nagyhatalmi törekvések (vagy inkább ezek megtartása) szempontjából. A másik fontos érv a támogatás formájában is leledzik; India és Algéria után Szíria a harmadik legnagyobb fegyver importőr, mellyel így jelentős bevételt, és az orosz hadiipar számára rengeteg munkahelyet biztosít. Nem elhanyagolható a katonai tanácsadók jelenléte sem az országban. Nem hivatalos információk szerint a szír légvédelmi eszközök nagy részét például orosz katonai mérnökök működtetik, de a tartúszi kikötőben is számottevő csapatok állomásoznak.

Gazdasági szempontból szintén jelentős Európa földgáz ellátásának kérdése. Az Európai Unió Katarból és Szaúd-Arábiából induló vezetéken keresztül szeretné enyhíteni az orosz földgáztól való függését, ennek akadálya viszont, hogy Aszad az oroszoknak tett ígérete alapján megtiltotta az országon keresztül ágazó vezeték szíriai szakaszának megépítését. Ezt az előnyt pedig Putyin nem hajlandó könnyen feladni, hiszen nemrég a szaúdiak nagylelkű ajánlatát is visszautasította (megígérték, hogy a vezeték nem épül meg és nagy összegben vásároltak volna fegyvereket, cserébe az ENSZ BT határozatok vétózásának beszüntetését kérték). Sokak szerint a támogatás Putyin egzisztenciális félelméből is ered a saját, és az elnyomó rendszer túlélésével kapcsolatban, amit ő és Aszad képvisel. Putyin világában nem bukhat el Aszad, mert az a saját bukását is előrevetítené.

A kínaiak az elmúlt évtizedek során megmutatták, hogy prioritási sorrendjükben nem az ideológia áll az élen, viszont ők is fontosnak tartják a nyugat politikai és gazdasági terjeszkedésének visszaszorítását. Szíria, az ősi selyemút fontos csomópontja volt, de ma is jelentős gazdasági kapcsolatokat ápol Kínával, mely a 4. legnagyobb importőre 2,2 milliárd dollárral évente. Legfőbb importcikkei közé tartoznak az elektromos gépek, adatfeldolgozó berendezések és rádiótelefon készülékek, amelyek könnyedén használhatók katonai célokra, még ha a megrendelésben civil megnevezés is szerepelt. Úgy, mint sok más térségbeli államban (vagy Afrikában) fű alatt itt is észrevehető a politikai részvétel, ez a fegyverszállításokban, illetve a katonai tanácsadók jelenlétében figyelhető meg (hasonlóan az oroszokhoz).

A fentiekben taglaltak alapján egyértelműen nem elhanyagolhatók Oroszország geopolitikai és gazdasági érdekei a konfliktus rendezése kapcsán. Kérdés, hogy mennyit hajlandók áldozni egy szinte teljesen elszigetelt és kilátástalan helyzetben levő diktátor miatt? Hiszen egyértelmű, hogy az Arab Liga kihátrált Aszad mögül, a nemzetközi közvélemény egyértelműen elítéli háborús bűntetteit (függetlenül a vegyi fegyver-támadás tényszerűségétől vagy valótlanságától) és sem Irán, sem Oroszország sem pedig Kína nem rendelkezik olyan ütőképes hadsereggel, hogy nyílt konfrontációt vállaljon a világ legnagyobb katonai szövetségével. Bár Putyin egyelőre elkötelezett híve Aszad rendszerének, ugyanakkor nem vetette el a katonai beavatkozás lehetőségét az USA oldalán amennyiben a vegyi fegyverek kormányerők általi bevetésére tényszerű és megalapozott bizonyítékok nem látnak napvilágot. Addig is vállalja a diplomáciai szembemenetelt a nyugati nagyhatalmakkal, még ha ez kis mértékben a viszony kiéleződéséhez is vezet (így az orosz diplomaták amerikai látogatása kapcsán).

Kína többször is letette a voksát a szír helyzet diplomatikus rendezése mellett, ugyanakkor határozottan ellenezte a katonai intervenció minden lehetőségét és bátran élt vétójogával a Biztonsági Tanácsban is. A tiltakozás oka lehet a líbiai akció rossz kimenetele Kína szempontjából, hiszen az új líbiai kormány nem felejtette el, hogy Kína csak tartózkodott a Kadhafi elleni katonai akció alkalmazásának kérdésében, és ez rossz fényt vetett a gazdasági kapcsolatok későbbi alakulására. A kínai külügyminiszter visszafogottságra intett mindenkit a katonai akció jogszerűségének igazolatlansága miatt, és ragaszkodott a politikai rendezéshez ami végül megvalósulni látszik.

Jelen állás szerint Szíria átadja minden vegyi fegyverét, melyeket nemzetközi ellenőrzés mellett fognak megsemmisíteni. A végeláthatatlan harcok pedig folytatódnak tovább, bár megjegyezném, egyik fél győzelme sem hozná el a tartós békét a térségben, csak a harcoló felek pozíciója változna.